PERMANENS INTERVENCIÓK archív

ĽUDOVÍT HOLOŠKA: MORAVANY-I ABLAK IV., 2002, olaj, vászon, 57×71 cm

A Moravany-i ablak első változatait (1998), Ľudovít Hološka a Moravany nad Váhom-on zajló szimpózium folyamán készítette, ahol ismételten az analitikus kubizmus térbeli koncepcióját vizsgálta. A városlátkép motívumát – átvitte a monokróm kubista csendéletek ikonográfiai motívumába. Kijelölte az épületek fő formáinak körvonalát és behatárolta azokat az ablak oválisával. Az oválisok körvonalai – a négyzetes vásznon behatárolják a metaforikus ablak látóhatárát. Lehetővé teszik az átlátást, egyúttal egy képzeletbeli transzparens választóvonalat képeznek a kép és a motívum között. A 2002-es későbbi változaton (Moravany-i ablak IV.), a festő egy radikális képkivágást alkalmazott – ahol az ovális ablak motívumát áthelyezte egy ovális formázott vászonra. Maximálisan leegyszerűsítve, perspektivikus rövidülésben vázolta az épületek főbb vonalait – a városlátképet lineáris jelrendszerként ábrázolta a letisztult szürkés-fehér térben. Tisztelgését fejezte ki a genius loci iránt, amely hosszú éveken át inspirálta, a klasszikus modernizmus iránt, amelynek vívmányai a művészettörténet maradandó részét alkotják – egyúttal egy kép-objektet készített – amelyben elgondolkodott a festett kép szerepéről a mediális korszakban.

Koncepció: Helena Markusková

BUKTA IMRE: ESTE A FALUN, 2020, olaj, vászon, 100×130 cm 

Bukta Imre kulcsfontosságú, szülőfaluját megidéző témáiban, különböző korszakokról tanúskodik a totalitarizmustól kezdve, napjainkig. Finom iróniával jeleníti meg a lepusztult környezetet, a globalizáció „áldásait”, a fokozatosan elnéptelenedő vidéket. A „forrásokhoz” való állandó visszatéréseiben, a közeli közösség helyzetét rögzíti. Ez a festmény 2020 elején, a világjárvány alatt, a kijárási tilalom idején készült. Egy kitalált történetet mutat be, ahol az állatok ellepték az elnéptelenedett utcákat. A tipikus kockaházakkal szegélyezett falusi utca közepén, tehenek fekszenek a tejtócsák mellett, míg a közepén álló tehén, éppen kiengedi tejét. Az életadó folyadéktól megszabaduló állatok jelenete – az emberek kihalása utáni apokaliptikus történeteket idézi fel. A látszólagos esti idill, átvált az ellentétébe – elhagyott tehenek hevernek a földön, lebírva a „felesleges“ teher által – mivel az életüket féltő emberek, megszűntek törődni velük. Az elnéptelenedett utca fölött, vertikális ecsetnyomok súlyos gesztusköde lebeg, a kéményekből izzó füst száll felfelé. A világító tejfoltok nemcsak a „felesleget“, hanem a hiányt is jelzik – utalva a gondoskodás hiányára és a megszakadt kommunikációra, amelynek nyomasztó jelenléte baljós előjelként lebeg a falu felett. A kép 2020-ban szerepelt a Magyar kortárs top 10 művész című kiállításon a balatonfüredi Vaszary Galériában.

Koncepció: Helena Markusková 

PINCZEHELYI SÁNDOR: MÁR MEGINT (CSILLAG – UTCAKŐ), 1973 – 2002, akril, vászon.

A magyar művészeti színtér kiemelkedő egyénisége, az 1970-es évek elejétől foglalkozik az identitáskeresés témáival és a totalitárius kor szimbólumainak kritikus értelmezésével. Élettartamukat, átalakulásukat, jelentésük kikopását és kiüresedését vizsgálja, illetve a kollektív emlékezetben való jelenlétüket és körforgásukat. Az ikonikus Csillag–utcakő-vel (1972) keltett figyelmet, ahol  utcakövekből  egy ötágú csillagot rakott ki a fűben. Életre keltette az ideológia szakrális jelképét, áthelyezte a természetbe, fölösleges, elfelejtett, sorsára hagyott tárgyként illetve veszélyes játékként jelenítette meg. Tárggyá változtatta a diktatúra és a hatalmi harcok jelképét – az utcakövekből kialakított csillagot, a „proletariátus fegyverét" (amely az utcán hever). Idegen környezetbe, hozzá nem illő helyre helyezte, kiszorította a történelemformáló folyamatok peremére. Később továbbgondolta a témát: sokszorosította és vörös sziluettel látta el a csillag-utcakövet. Rámutatott az ideológia kiüresedésére. Utalt a puha diktatúra korabeli helyzetre, amikor kifakult a szimbólumok forradalmi tartalma és a pártpropaganda eszközeként éltek tovább. Az ezredforduló elején a Már megint című sorozatban – különböző színű diptichonokban újraértelmezte a motívumot. A fokozott intenzitású zöld változatban, az eredeti csillag-utcakő negatív – fordított képe jelenik meg. A visszatekintést és saját historizálásának folyamatát regisztrálja. Elfelejtett kellékként, kísérteties múltként, a „szebb jövő“ hamis optimizmusát hirdető utópiára való távoli utalásként – a totalitárius rendszert túlélő nosztalgia mementójaként él tovább.

Koncepció / Helena Markusková

RASTISLAV PODOBA: AGRÁR NYUGALOM, 2016, olaj, vászon.

Rastislav Podoba művészeti programja, a valóság vizsgálatán, a megfigyelésen, mint a világ megismerésének és elsajátításának formáján alapszik. Munkásságában újrafogalmazza és átértékeli a hagyományos festészeti műfajokat és módszereket – főleg a tájkép és a realista festészet jelenségét. A kulcsfontosságú Agrár nyugalomban (2016), a megfigyelő szerepében, bevonta a játékba a festőt, akinek látásmódja meghatározza a látvány karakterét. Egy kukoricatábla monumentális képkivágását jelenítette meg perspektivikus rövidülésben, felülnézetből. Ezzel definiálta a távolságtartást, míg a  kukoricaföld expresszíven megfestett, hullámzó pályáival a természet dinamikáját fejezte ki. A profán „mezőgazdasági“ témát, a heroikus táj egzisztenciális töltésével ruházta fel – amely közel áll Anselm Kiefer megsebzett történelmi tájaihoz. Behatolt a természet „enciklopédiájának" egzakt titkaiba –  megtisztítva a témát az ideológiai lerakódásoktól, eredeti szemlélettel, újmódon ábrázolta. A hullámzó kukoricatáblát finom iróniával aranyszínűre – a szakrális festmények hátterének színére festette, az apoteózis és az ikonoklazmus határán mozogva. Megkérdőjelezte az álmos vidéki táj mítoszát, ahol megállt az idő, a látvány nyugtalanító szépségét örökítette meg, érzékeltetve a „vihar előtti“ látszólagos nyugalom pillanatát. A témát festői látomássá változtatta, ahol a valós motívum, absztrakt struktúrába vált át, miközben mindkét kifejezésmód fokozza a megjelenítés intenzitását.

Koncepcia / Koncepció: Helena Markusková