Ján Berger: Festmények

Kiállításmegnyitó: 2025. július 10-én, 17.00 órai kezdettel

Kurátor: Daniela Čarná

A kiállítás megtekinthető 2025. augusztus 30-ig.

Ján Berger (1944, Třinec) festményei olyanok, akár az élőlények. Mindegyiknek megvan a saját  egyéni karaktere, és a kapcsolatokhoz hasonlóan, kommunikáció kialakítására ösztönöznek bennünket. Roman Berger zeneszerző és teoretikus, testvéréhez, a festőhöz írt levelében találóan  nevezte meg őket: „Egy hiteles műalkotás egész más, mint egy tárgy... Olyasféle valami, amivel csak úgy találkozhatunk, mint egy emberrel-személlyel. Akárcsak a személy, a hiteles mű is valami megismételhetetlen, „sajátos“, „személyes“. Olyasmi, aminek megvan a saját „mélysége“, a saját Titka.” Hasonlóképpen, az emberek között is vannak, akik közelebb állnak hozzánk, míg másokat inkább távolabbról szemlélünk. Ján Berger egyes festményeinek megközelítése, sem lehet egyféle. Több forrásból eredő utalásokat vagy történetek töredékeit hordozzák magukban. Ezek közül talán a legfontosabb, a szerző erős családi háttere, a természet és a körülötte zajló események iránti érzékeny fogékonysága, amely munkásságában a táj, az emberi alak és az állatvilág iránti érdeklődésben nyilvánult meg. Festményei hiteles önéletrajzi jelleget hordozak, és átvitt értelemben is a korról vallanak. Ján Berger, Józef Berger evangélikus lelkész és teológus családjában nőtt fel, akit a náci és a kommunista totalitárius rendszerek egyaránt üldöztek, s aki az auschwitzi és a dachaui koncentrációs táborokban raboskodott. Természetesen mindez alapvető hatással volt a háromgyermekes család életére, akik közül Ján Berger volt a legfiatalabb. Gyermekkorát a cseh-lengyel határon, Český Tešínben, majd kilencéves korától, a család kitelepítése után, Pozsonyban töltötte. Az Iparművészeti Szakközépiskolába járt (1958–1962), ahol tanulmányai végén Rudolf Fila volt a tanára, majd a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán (1962–1968), Ján Mudroch professzor vezetése alatt végzett. Mindkét iskolában tanított, számos elismert művész a tanítványa volt. 1968 és 1987 között az Iparművészeti Szakközépiskolában, majd 1987-től a Képzőművészeti Főiskolán működött. Előbb a Festészeti Műterem, majd 1998 és 2008 között a Festészeti Tanszék vezetője, 2008 és 2013 között pedig a Restaurátor  Tanszéken dolgozott. 1994-ben professzornak nevezték ki.

Munkásságának további jelentős forrása, a szcenográfia iránti érdeklődése, valamint az ókortól a napjainkig tartó művészettörténeti hagyománnyal való kapcsolata, amelyből minden művész természetszerűen merít. Ján Berger művészeti nyelvének rokonvonásaira és forrásaira talált benne, párbeszédeket folytat, egyúttal vitatkozik vele.  A műalkotások közvetlen megismerésének lehetőségét, amelyet a rendszer korlátozott és lehetetlenné tett, a szerző gyakori krakkói galérialátogatásai, egy észak-macedóniai szimpóziumon való részvétele (1969), valamint a nyugat-európai galériákban, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban és Bécsben (1979) tett utazása helyettesítette, amelyet életreszóló barátjával egyben kortársával, Ľudovít Hološka festőművésszel végzett. Ahogy azt monográfiájában említi: „Ezen az úton összegeztem Rembrandtot, és láttam végre Vermeert, Brüsszelben lenyűgöztek Cranach aktjai és Claude Monet csodálatos, néhány kék ecsetvonással vázolt  üres vászna, valamint David befejezetlen műve, amely az antikizáló Picassók szomszédságában is kiállta volna az idő próbáját.” Már korábbi, az 1970-es évek elején készült munkái között is találhatunk idézeteket olyan mesterek festményeiből, mint Velázquez (Velázquez és infánsnői, 1972) vagy Rembrandt (Danae – Parafrázis, 1979), melyek révén eredeti módon hozzájárult a hazai művészeti színtér modern interpretációs-történetének kialakulásához.

Végül, de nem utolsósorban, a szerzőt, az élet hétköznapokban és szakralitásban való megnyilvánulása, valamint a valóság és a képzelet közötti érzékeny, empatikus reflektálás ihleti.   Egyes képekhez ismételten visszatér, beavatkozik beléjük, az alkotás folyamatát hangsúlyozza. Ezek közé tartoznak például önarcképei, amelyek mint az  önreflexió egyik formája, végigkísérik munkásságát (Rembrandthoz és más művészhez hasonlóan). Több művészeti író, aki Ján Berger munkásságával foglalkozott és foglalkozik, rámutatott jellegzetes festői - kolorista, valamint költői, zenei minőségeire, vagy „abszolút kolorista hallására” (Stanislav Balko). Rudolf Sikora azt írta, hogy Ján Berger festményei felkeltik benne a vágyat, hogy megfigyelje a művészt alkotás közben. Ez a kiállítás is a művész karizmatikus, bensőséges műtermében született, rendszeres látogatások, a műtermi képraktárában található nagyobb és kisebb festmények, valamint a monográfiák és katalógusok közötti ismételt „lapozgatás”, során. Bemutatjuk a szerző életművének 1960-as évektől 2000-ig terjedő időszakát, és felhívjuk a figyelmet a jelenlegi munkásságára összpontosító, szenicai Ján Mudroch Galériában zajló folytatásra. Ne szalasztjuk el az alkalmat, hogy megismerkedjünk Ján Berger festményeivel vagy fordítva, régi ismerősként köszöntsük őket. Ľudovít Hološkával együtt kérdezhetjük és kereshetjük, hogy milyen forrásokból merítettek, és mit adnak át nekünk. Némelyikükben saját világunkkal való áthatások sejlenek fel, amit ritka módon magukba foglalnak.